2012. december 30., vasárnap

2013. a tizenkétszeres Fénybeavatás éve



A 2013-as Év egy nagy jelentőségű beavatás sorozatot hoz számunkra.

Az égi tanítók szerint hatalmas belső és külső átalakulások zajlanak le bennünk. Olyan belső folyamatok, melyek megváltoztatják szemléletmódunkat és életminőségünket.

Ezek az átalakulások először bensőnkben tudati szinten történnek meg, hogy aztán az eddigi vezérlést felülírva, irányító elv-ként működhessenek.



Ha a számokat nézzük: 2013. az újraegyesítés éve. A kettőből újra egy lesz a három által. Mit jelent ez? Hogy a bennünk működő duális rendszer egy új szemléletben egyesülve megszüli bennünk az Istenemberséget.

Ahogyan az Istenatyai és Istenanyai újra egyesül a Fiúban, Gyermekben, Emberben! Atya, Anya, Fiú, a Szentháromság ereje: Isteni, Istennői, Gyermeki erő, azaz MI.

Összeadva a számokat benne van a 33-as mesterszám ereje, a Krisztus-tudat Fénye, és a 6-os Lélekmag szám. Az az isteni Kód, mely lelkünket a Teremtésben tartja Isten Tüze által, lélekszikránk által. Ezek a vezérlő elvek és erők dolgoznak 2013-ban bennünk és velünk.



Ez az időszak DNS-ünk átállítását is magával hozza. Kozmikus fénysugarak érkeznek a Földre, melyek isteni kódokat tartalmaznak és segítenek bennünket az emelkedésben.

Ennek az átalakulásnak a vezérlője a pozitív 5. dimenzión át Földre érkező Fénysugár, mely a 12 szálú isteni DNS kódjait tartalmazza. Ez a leáradó Fényspirál 12 kristályfonalból álló egységes rendszer.

Minden Fényszál egy-egy isteni kódot tartalmaz, mely bennünk a gondolati, érzelmi vagy akarati irányítást hangolja össze energiatesteinkben.

Ezek a kódok kapcsolódnak 12 Fénytestünk energiájához, csakrarendszerünkhöz és egy különleges egységes Fényteret alakítanak ki síkjaink között.



A 12 Fény-DNS szál középpontjában egy 13. fonál, a Vezérlő Fénytengely árad. Ez kapcsolja össze a Létezés folyamatosságát és ebben húzódik az az ezüstfonálnak nevezett energiakapcsolat, ami szellemi, lelki és fizikai energiánkat összeköti és a tudatosságban tartja. Ez az irányító és vezérlő központi energia, a mi isteni Tudatosságunk és öröklétünk megtartója, a Krisztus-Tudat Bennünk, ami által Atyához mehetünk, ha követjük visszafelé.





A 12 DNS Fényszála tartalmazza a Létezés kódjait, minden tudást, képességet, és minőséget teremtésünk kezdete óta. Ez az információ a különböző síkokon, a tudatosság fényereje szerint hozzáférhető.

Az eredendő finomanyagi emberi test 12 aktív Fény DNS-szálat tartalmaz, ami biztosítja a spirituális létezéshez szükséges funkciókat. Ezek a fényinformációk az emberi érzékelés tartományain kívül rezegnek, így csak a spirituális tudás megfelelő fokának elérése után olvashatóak.

Az anyagba süllyedés folyamatában az ember energetikai vezérlése átalakult. Az agyi csatornák jó része bezárult és az agyi rétegek közötti funkciók is módosultak. Míg régen agyunk minden részét képesek voltunk együttműködően használni, mára azonban a bal agyfélteke szerepe jelentősen megnőtt és bezáródtak azok az emberi szívközpontok, melyek ezeket az "extra" DNS-szálakat aktívan tartották és képesek voltak leolvasni. Ennek következményeként az emberi társadalom elveszítette spirituális örökségét, az érzékek feletti érzékelés és gyógyítás képessége is nagymértékben lecsökkent az emberben. Ennek eredménye az is, hogy agyunknak csak elhanyagolható részét használjuk és a gondolkodásunk lineáris formára alakult a multidimenzionális látásmód helyett. (De már itt vannak az új generáció gyermekei, akik segítenek újra visszatalálni ehhez a többfunkciós tudati gondolkodásmódhoz.)



De csak az agyunk nem emlékszik ezekre az isteni dolgokra, az örök információk, minden bölcsesség és tudás, ami valaha is létezett ott rejtezik bennünk kódolt formában. Minden univerzális minta megtalálható bennünk az alkotó teremtéshez, csak tudni kell olvasni és értelmezni őket.

Szellemünk birtokában van a leolvasás minden kódjának és használja azokat. Lelkünk a megtestesülés segítőjeként, azokhoz fér hozzá, melyek segítik az emberi megélést és a karmikus feladatok ledolgozását.

Apropó karma: sokan úgy gondolják, hogy a karma eltöröltetett. Én kicsit másként látom… Igaz, hogy a karmikus folyamatok átminősültek és a szabályok enyhültek, de maga a karma, mint kényszerítő Fényprogram, nem tűnt el.

Már az is karma, hogy megszülettünk emberként a Földre, hiszen magunkra vettük a megtestesülés kényszerét. Ha mi teljesen tisztán jövünk is emberi életünkbe, ne feledjük, hogy felvállaljuk leendő családunk, nemzetünk és a Föld karmáját is azzal, hogy fizikai emberré leszünk.

A fogamzás pillanatában az ember két különböző vérvonal (apai és anyai) rejtett génjeit párosítja össze magában. Ezek a gének fénykódokat tartalmaznak, melyek segítségével kibontakoztathatjuk magunkban spirituális képességeinket és meggyógyíthatjuk sebzett lélekrészeinket. Nem véletlen tehát a családi háttér megválasztása, hiszen olyan kódrendszerbe kerülünk általa, mely a leginkább segít a fejlődésben. Szüleink és családunk a legjobb tanítóink és felkészítőink vállalt feladataink megoldásához… megérdemlik a tiszteletet ezért.



Ezek a kód-gének ugyanakkor emlékeket őriznek azokról a blokkokról is, melyeket az Egység felé vezető ösvényen állítottunk magunknak, és az elszakadás érzését erősítik bennünk, elfeledtetve velünk isteni lényegünket. Ezek az emlékek olyan élethelyzetek elé állítanak bennünket, melyekben meggyógyulhatunk és megérezhetjük magunkban az összetartozás lényegét.

Még lélektestben (leszületésünk előtt) gondosan kiválasztjuk tehát a családi vérvonalat és szüleinket, hogy azok az élmények, amik ebben az életünkben érnek minket segítsenek minket gyógyulni és hazatalálni. Ezzel a döntésünkkel meghatározzuk tehát DNS struktúránkat is, megadva magunknak a lehetőséget az inaktív szálak felébresztésére.

Földünk rezgésszámának emelkedése az emberi test változásával is jár, mely lehetőséget ad a felébredésre.

Ezek a feladatok éppúgy ott vannak számunkra tanulnivalóként, ezeket a vállalásokat nekünk kell ledolgoznunk, különben hogyan is értenénk meg a lényegét, ha valaki más oldja meg helyettünk a leckét…

Ezért kell átélnünk minden szintünkön a tapasztalás, tanulás és tudatosodás folyamatát, hogy megértsünk… és hatalmunkban álljon ezzel a tudással dönteni. Csak így élhetünk szabadon azzal a hatalommal, amivel Isten ruházott fel minket gyermekeiként.



A 2013-as évben olyan folyamatok indulnak be emberi szintünkön is, melyek képességeinket bontják ki bennünk. Tömeges ébredések és képesség megnyílások várhatóak… folyamatosan szembesítenek bennünket hiedelmeinkkel, gondolati érzelmi képeinkkel, hogy szívünkkel átvilágítva azt, kinyilatkoztassuk hovatartozásunk – az isteni utat járom.




Ne feledjétek, 2012. december 21-én megnyílt egy Fénykapu, amit Aranykapunak is nevezhetünk. Olyan, mint Fény az éjszakában, amit követve eljuthatunk célunkhoz. Ez a Fénykapu egy új dimenzió energiáiba emel minket szépen, folyamatosan, úgy ahogyan azt képesek vagyunk elfogadni. Olyan tudatosságemelő erők áradtak szét energetikánkban, melyek felnyitnak olyan képességeket, melyek a kódok megértését segítik. A Föld és dimenziója, egész naprendszerünk egy új időkód rendszerbe került át. Ez azt jelenti, hogy érzékelésünk is áthangolódik szépen folyamatosan erre a rendszerre… ez eredményezi a lelki érzékszervek megnyílását, és tudatunk befogadóképességének kitágulását.



Ezek a kódok átállítják az emberi test felépítését. Ahogy az isteni fény átkódolja a szálakat, a szétvált DNS struktúrák egyesülnek, aktiválódnak és aktiválódik az új DNS spirálnyaláb 12 szála. Az aktiválások mindenki számára egyéni formában, a neki megfelelő módon történnek. Ez az átalakulás évekig is eltart, hiszen a folyamatosság isteni elv…

Ebben az átalakító folyamatban egy teljesen új idegrendszeri struktúra épül ki, mely képes lesz továbbítani az új információkat és adatokat (kódokat) emberi tudatunkba. Idegrendszeri hálónk olyan rezgéstartományt fog át bennünk, amit már képesek vagyunk tudatosan kezelni. Az idegi-háló átkapcsolóként működik síkjaink között. Minden testünket átjárja egy Fényháló szerkezet, egy kristályrács. Van ilyen a szellemtestünkben, a lélektestünkben és az emberünkben is. Minden energiaterünket átrezgi ez a rendszer.

Átkapcsolója alapszinten az agyunk, magasabb, spirituális szinten a Szívközpont, melynek terei és kapui a 12-es rendszer alapján működnek. Az energetikai és tudati vezérlés tulajdonképpen szív szinten történik, és innen agyunkon, mint vevőrendszeren keresztül jut el az idegrendszeri hálóval minden sejtünkhöz az adott információ.

Ezért nagyon fontos, hogy emberi szívünket is mindig harmóniában, pozitív rezgésekben tartsuk. Ennek egyik lehetséges módszere a pozitív érzések és gondolatok tudatos teremtése. Érzelmi és gondolati adó-vevő készülékünket be kell hangolnunk az emelkedett rezgések tartományaira. Mi is segít ebben? Hát a pozitív hozzáállás, az ÖRÖM!



Elég régóta mondogatom mindenkinek, hogy minden nap tegyen legalább egy olyan dolgot önmagáért (addig ne is feküdjön le), mely örömmel tölti el. Amit csak azért csinál, hogy jól érezze magát. Ennek nem kell valami hatalmas, eget rengető dolognak lennie… csak essen jól, és töltsön el belső megelégedettséggel és szívbéli büszkeséggel azért, mert megtetted, Magadért.

Az öröm legjobb felébresztője az ének. Én mantrázni szoktam, mert rezgése az auratereken és csakrákon át, a testem frekvenciáját is feltölti azokkal az isteni Fényerőkkel, amit megszólítok velük. Onnan tudom, hogy már jól csinálom, hogy mosolyogva éneklem a szavakat, erejük felemel… lebegek.

Ez segíti, hogy Szívünk központjában megnyíljanak az öröm és a boldogság rezgései által a Létezés kapui.




Szívterünkben 12 Fénykapu található. Ez a szív-csakraközpont belsejében nyílik, és csak avatottaknak látható. Ebbe a 12 kapuba csatlakozik a Fény-DNS 12 kristályszála. Ez nemcsak a testi, hanem minden rendszerünkre igaz.

Innen vezérel bennünket a Szív tudatosság az agyi hálón keresztül, az idegrendszer segítségével.

Most ez a kapcsolat is átalakul… Az agyunk eddig kihasználatlan részei aktívakká válnak és lehetővé teszik további testi funkcióink alkalmazását. Eddig szunnyadó agyi csatornák kapcsolódnak be tudati rendszerünkbe. Ahogy testünk fényinformációkkal telítődik, DNS-ünk lehetővé teszi tudatunk kitágulását, ősemlékezetünk feltárul, és multidimenzionális létezésünk valósággá válik. Az Ősforrást fogadhatjuk be tudatosan!

Ahogy a 12 szálú DNS aktiválódik bennünk, becsatlakozik 12 csakrapontunkba, azokba az energiakapukba melyek hozzáférhetővé teszik spirituális örökségünket és dimenziókapuként funkcionálnak létezésünkben. A DNS 12 szála az összekötő láncszem a 12-es csakra-rendszerhez. Ennek a csakra-rendszernek minden pontja létezésünk életerő kapuja. Amint ezek az energia-portálok aktiválódnak, önmagunk isteni megnyilvánulása tárul fel előttünk.



A 12 csakrát én a testhez tartozó energiarendszerben látom, de úgy, hogy átfogják a szellemi szinteket is. Létezésünk fényoszlopában sok energiaközpont található, lelki és szellemi testeinken. Ezek az emberi test fölött helyezkednek el, mint dimenziócsakrák.

Nagyon sok kisebb-nagyobb energiakapu van még a rendszerünkben, ezért van, hogy sokszor keverednek az elképzelések, meglátások… az én tapasztalatom szerint a 7 fő csakraközpont mellett a többi 5 energiakapu a következőképpen helyezkedik el.

Van egy csakra az aura alsó részén, mely Földanya szívéhez, az Ő dimenziótudatához kapcsol minket. Ezzel érezzük a természetet, a kristály-, növény-, és állatvilágot. Lehetne Föld-csakrának nevezni.


Két fontos csakra még a 12-es rendszerben az Alfa és Omega kristály-csakrák. Ezek a kristályos szerkezetű dimenzióközpontok a galaktikus térbe kapcsolnak. Létezéstudatunk szintjeinek összekötői. Az Alfa csakra a homlokunk előtt, az Omega csakra a keresztcsont mögött az energetikai térben van.



A 11. és 12. csakra ugyancsak az energiamezőnkben van, de én nem felettünk, hanem mellettünk látom. Ha mindkét halántéktól jobbra és balra húznék egy vízszintes vonalat, akkor onnan kb. 80-100 cm-re megtalálom ezeket a központokat. Ezek a központok a Téridő-tudat rendszerben tartanak, de ugyanakkor összekötnek az isteni Emlékezet rezgéseivel. A koronacsakrával e két központot összekötve egy háromszöget kapunk, aminek közepén homlokközpontunk a Mindentlátó szem! Máris Isten jele, a háromszögben lévő Szem, megtalálható bennünk is. Újabb Szentháromság az emberben. Ez a rendszer tartja tudati fókuszunkat ott, ahol lenni szeretnénk. Lehetne őket Tudati-kapuknak nevezni.



Ezen a 12-es csakrarendszeren keresztül is dolgozik 2013. energetikai beavatása és Fény-DNS hangolása.

A DNS szálak átalakítása és aktiválása már folyamatban van. Ez a folyamat sok elraktározott érzést és emléket hoz felszínre, melyeket életeink folyamán rejtettünk el. Ezekkel szembesülve hitünk és erőnk segítségével fedezhetjük fel, miként teremtjük saját világunkat.

Amint a DNS szálakon ezek az ismeretek és adatok belépnek a testbe, a magasabb tudatállapot befogadásával az összefüggések az emberi tudatban állnak össze egységes képpé, és megérthetünk olyan dolgokat, melyeket eddig nem tudtunk.

Szívközpontjaink és tudatunk megnyitásával, valamint a 12-es energiarendszer aktiválásával minden választ magunkban keresünk és találunk meg, képesek leszünk megismerni és elfogadni teremtő erőnk működését, szembesülve azzal, hogy mi vagyunk az irányítók.

Ez a Felemelkedés sok változással jár: zűrzavar és fejetlenség uralkodhat el az emberek világában, de ez csak látszatra romboló hatású, mert igazából ez az emberiség nagy lehetősége a fejlődésre, tudatosodásra és a felemelkedésre, csak nyissuk meg magunkat a lehetőségnek. Ugyanígy fejlődik és változik velünk Földanya is. Ezért bármi is történik kollektíven vagy egyénileg velünk, az mind a továbblépés az emelkedés forgatókönyvéért történik. Csak fogadd el a változás törvényszerűségét és megkapod mindazt, amire szükséged van hozzá…



Az ember furcsa egy lény… sokszor kér, de nem tudja, hogyan is kell a kérésére kapott ajándékot befogadni. Sokszor látom azt, hogy sok kegyelem és égi energia tornyosul az emberek feje felett és körülöttük az energiatér szélén. Ez azt jelenti, hogy már régen megkapták azt amit kértek, csak ők nincsenek ennek tudatában és ezért nem is tudják használni ezeket az ajándékokat.

A kollektív tudatba még mindig bele van kódolva az eredendő bűn tudata, és ezzel a gondolati szállal addig minden ember össze van kötve, míg ő maga felismeri, hogy Isten gyermekeként nem a bűnre, hanem a boldogságra teremtetett, és el nem engedi a szál végét, amibe olyan jól kapaszkodik.

Amíg magunknak meg nem bocsátunk, és el nem engedjük a bűntudat álcáját, addig az egos gondolatok sakkban tudnak tartani bennünket a „szegény én” szereppel. Ez egy nagyon jól bevált forgatókönyv, amit mindenki magára tud alakítani és vele elzárkózni a felismeréstől. De addig nem tudom meg mi van odakint a nagyvilágban, míg ki nem lépek szobám falai közül. Ehhez hitre és bátorságra van szükségem.

Csak akkor tudom befogadni a kegyelem ajándékait és az Univerzum bőségét, ha kinyitom magam neki és beengedem. A befogadás pedig akkor lehet teljes, ha van helyem, ahová azt beilleszthetem.

Tehát amíg magamat telerakom kétségekkel, hitrendszeri gondolatokkal, érzésekkel, akaratossággal, addig nincs helyem a befogadásra. Ki kell takarítanom minden felesleges dolgot magamból, de nem ám csak úgy, hogy válogatás nélkül mindent kidobálok… hanem alaposan megnézem, emlékszem és megköszönöm mindazt amit tanított nekem, ha kell megbocsátok és szeretettel elköszönök tőle, útjára bocsátom.




Fontos, hogy befogadjuk mindazt, amit az Ég tartogat számunkra, hogy kimondjuk:

Elfogadom az isteni Kegyelmet! Elfogadom mindazt, amit Isten Akarata tartogat számomra!

Elfogadom képességeimet, és befogadom mindazt a Szeretetet és Bölcsességet, ami vezet igaz utamon engem!

Befogadom az engem segítő és vezető Fényerőket!



Így leszünk egyre tudatosabbak és emelkedettebbek…

Ez az emelkedési folyamat visz tovább bennünket utunkon a 2013-as évben is.

Lesznek nagy szembesülések és felismerések. Keserves elválások, elengedések. Lesznek gyökeres átalakulások továbbra is a kapcsolati rendszerekben és az életmódban. De ne feledjétek, valaminek el kell múlnia, le kell áldoznia, hogy az új megjelenhessen és egy új nap kélhessen. Miért tartogatnád azt ami felesleges, ha lehetne számodra jobb és szebb is!

Ezt igazából minden este végigcsináljuk... Lefekszünk és öntudatlanná leszünk (sokan ezt kis halálnak nevezik), majd reggel egy új napra ébredve, új lehetőségeket élünk meg. Ez az egész már ismerős számunkra, olyan sokszor megtettük már. Így van ez az életbe születéssel is. Lelkünknek olyan ismerős, hiszen számtalanszor megtette már. Akkor mitől is tartunk? Engedjük magunkat emlékezni, és fogadjuk be az év ajándékait.



2013. a képességek kibontakozásának az éve. A Fény-DNS hangolások olyan spirituális érzékeket ébresztenek fel sok emberben, mely elsőre lehet furcsa, vagy ijesztő lehet, de ha megtanulják használni, már képessé válhatnak önmagukat vezetni vele.

Az ismeretlen csak az ember számára létezik, ezért csak az ember fél tőle. Lelkünk és szellemünk, mint hozzánk tartozó részeink átvezetnek ezeken a kétségeken, ha engedjük. Ők ismerik az utat és a titkokat. Kérdezz bátran tőlük, azaz Önmagadtól. A célunk az, hogy az én helyett megtanuljunk az ÉN (azaz a MI) szemével látni. Amikor mindent az Egy Lényegéből értünk és a különbözőségek EGY-be olvadnak, összekapcsolódnak a Szeretetben, azaz Istenben.

Ezt úgy képzeld el képletesen, hogy többen nézitek ugyanazt a tévéműsort. Egy adott jelenetnél azt mindenki a saját személyes tapasztalata és hiedelemrendszere szerint értelmezi. Azaz, van aki sír rajta, van aki kineveti és lesz aki nem is érti… Amikor ugyanazt a műsort látva mindenki ugyanazt érti, érzi és éli meg a Szeretet által, akkor már bekapcsolódott a MI Tudatosságába és isteni szemmel néz.

Azt hiszem ehhez még kicsit tudatosodnunk kell.



Lássuk röviden mit is hoz nekünk ez a tizenkétszeres DNS beavatási rendszer a 2013-as évben:

(Az itt leírt információkat, azt engem segítő fénymesterektől vettem át a bennem aktivált Fénycsatornán keresztül. Ez a rendszer működik bennünk, hiszen általa létezünk a Teremtésben. Az aktiválások újabb fázisokat indítanak be a tudatos megélésben, itt emberi életünkben, kinek-kinek hite és tudata szerint.)



Az 1. szál az Univerzum tudását és multidimenzionális rendszerét kódolja belénk.

Aktiválásaként a csillagok titkai tárulnak fel, és elkezdünk jobban odafigyelni az összefüggésekre az Univerzum és köztünk. Segít megérteni a kapcsolatot a Teremtő és közöttünk, a Világ és közöttünk.



A 2. szál Istenemberségünk kódjait, teremtésünk terveit, az Ősképet tartalmazza, ugyanakkor minden létezési minőségünk, így emberségünk információit is.

Aktiválásakor Önmagunk nagyságát, és mesteri mivoltunkat kezdjük megérteni, a felelősség és a hatalom összetartozását megélni. Valamint segít elfogadnunk emberi, lelki és szellemi összetartozásunkat, hogy magunkat EGY-ként, univerzális emberként láthassuk. Irányítja minden érzékelésünket.



A 3. szál az Isteni Törvények, az Univerzum REND-szerének kódjait tartalmazza.

Amikor ez a szál kap energiát, akkor tudatilag illeszt be minket az EGY-séges isteni Rendbe, hogy megértsük és meg is éljük a Törvényeket. Életünkké váljon Isten követése a szellemi törvények tisztelete.



A 4. szál kódjaiba azok az emlékek vannak beleírva, melyeket bármelyik létezési formában megéltünk, mióta létezésbe szólított minket a Teremtő. Ezt úgy is nevezhetnénk, hogy az Akhasa szál.

Fényinformációinak megnyílásakor olyan előző életek és létezések emlékei tárulnak fel, melyek megoldásra várnak vagy segítenek a megoldásban. Ide vannak bekódolva a képességek és tudások, előző életek tapasztalatai. Innen tudjuk lehívni a szükséges képességet életünkhöz.



Az 5. szál azokat a Kristálykódokat tartalmazza, melyek a Teremtésben létező minden információt képesek értelmezni. Ezen keresztül történhet meg minden spirituális minőség értelmezése.

Amikor ezen a szálon dolgozik a Fény, olyan tudásokat vagyunk képesek lehozni és értelmezni a szellemi világokból, melyek segítenek egyéni és kollektív szinten is az emelkedés folyamatában. Amikor valaki Fényüzeneteket közvetít, akkor ezen a szálon keresztül érkeznek a tanítások.



A 6. szál Lélekmagunk, lélekcsaládunk, szellemi minőségünk kódjait tartalmazza.

Ebben a Fényszálban vannak kódolva mindazok az információk, melyek származásunkat, rendbeli hovatartozásunkat, csillag-családunkat és egész univerzális kapcsolatrendszerünket átfogják. Ebbe beletartoznak mostani, emberi családi kapcsolataink is.



A 7. szál az összekapcsoló a krisztusi minőséggel, isteni és teremtő mivoltunkkal, az Ősemlékezettel. A szabad akarat szála, saját döntéseink megteremtésére.

Aktiválásakor kezdjük megérteni életünk rendeltetését, azt az okot, mely fizikai emberré tett minket. Ez által élhetjük meg szabad választásaink szabadságát. Segít, hogy ne másokat okoljunk és kifogást keressünk, hanem vállaljuk fel választásainkat.



A 8. szál a karmikus fényprogramok fonala, melyben folyamatosan számon van tartva minden tanulnivaló és feladat.

Ezen keresztül érkeznek a karmikus helyzeteket megteremtő energiák. Ezen a szálon futó információ segít felismerni a másik lelket, a javítandó helyzetet és a használandó erőket. Mikor aktiválódik egy újabb frekvenciája, könnyebben megértjük az eddig emberként „érthetetlen történéseket” életünkben.



A 9. szál az átalakulások felügyelője, és az adott létezés fenntartója, legyen az megtestesült vagy megtestesületlen formában. Ebben a Fényszálban mindig az a kódrendszer aktív, ami vezérli az adott Életet.

Ez a szálaktiválás segít megérteni és elfogadni, hogy az vagyok, és ott akinek és ahol lennem kell. A Minden úgy jó, ahogy Van elv beteljesítője. Mikor egy újabb frekvenciát aktivál az élet elfogadása és megértése természetesebbé válik. Mikor változik a fejlődés által valami, ezen a szálon át íródik át minden.



A 10. szál minden energiarendszerünk irányítója és felügyelője. Ez a szál tartalmazza az összes frekvenciát, ami energiatesteink funkcióit, energiaszintjét és rezgéstartományát irányítja.

Ezen a szálon át állítódik be minden új rezgéstartomány és kerül harmóniába a szinteken keresztül a szellemitől a fizikaiig. Ez segíti az energiafeltöltődést és –kommunikációt, az energiacserét.



A 11.szál a teremtő erő szálja. Ez irányítja minden világunk teremtését és tart kapcsolatban az isteni Teremtéssel.

Ez által illeszkedünk bele az aktuális tér-idő mátrixba és vagyunk képesek megélni saját teremtett világunkat gondolati és érzelmi szinten. Ez a szál segít, hogy saját univerzális világunkat megértsük az Univerzum törvényeiben. Ez a szál a bennünk lévő mikrokozmosz és a Teremtő makrokozmosz összehangolója.



A 12. szál az Egységbe hozás, Összehangolás energia-információit hordozza. Isteni Fényszál, kegyelmi erő.

Az egységet, isteni és istennői valónkat, identitástudatban lévő összetartozást, és az Istennel való EGY-EZ-ŐS-ÉG-ET tartalmazza. Ez a szál segít, hogy Istent Magunkban meglássuk, a vele, benne való Összetartozásunkat megéljük. E nélkül nem fogadnánk el azt, akik vagyunk. Ez a Vagyok, Aki Vagyok szálja.





A 2013-as évben ezeken a szálakon kinyitnak majd egy újabb frekvenciát, mely bennünk új információkkal rezeg majd. Kinek-kinek hite, szeretete, tudatossága szerint…

A változások látványosak és erőteljesek lesznek. Bevezetnek egy olyan korba, ahol az ember már felelősséggel, tudással és szeretettel használja isteni képességeit.

A havonta érkező DNS aktiválások adjanak nektek erőt és hitet, mert Isten szeret bennünket, és hazavezet, ha követjük szívünkön át, Jézussal a Fényben!



Áldott felemelkedést!



Ajándékként adom át nektek a 2013-as évről tartott előadás és meditáció hanganyagát.







Pusztai Orsolya









Kapcsolódó bejegyzések







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése