2011. november 13., vasárnap

Csillagszülöttek



Kezdetben
Nem volt más
Csak egyetlen csillag.
A csillag, amely mi vagyunk.

Együtt,
Egybeolvadva,
Villództunk és forogtunk
A határtalan üres Mennyekben.

Minden szikra,
Minden ragyogó sugár
Egyesült lényegünket
Fejezte ki.

Csillagunk
Egyetlen lény volt,
Mindent magába foglaló
Teljesség.

Aztán..
Csillagunk
Elérte a kritikus tömeget,
Magába omlott,
Majd felrobbant.

Csillagtöredékek 
Szálltak 
A végtelen
Üres
Univerzumon
Át 
Föl,
Le,
Keresztül
És alá.

Pörögve zuhannak, 
Robbannak szét
A Mennyek áramlatain,
A Csillag darabjai
Hullámokként 
Kavarognak.

Széthasadt
Töredékek
Válnak
Egyre
Kisebbé,
És kisebbé.
Mindenütt
Beborítják
Az eget.
Egyre kisebbek,
És kisebbek 
És kisebbek,
És egyre 
Távolodnak
Egymástól.

Összetartottunk,
Amennyire csak tudtunk.
Tekintetünket
Az Egy Csillagra
Függesztettük,
Amely mi voltunk,
Amely igazán vagyunk.

Egyre 
Kisebb
És kisebb
És kisebb,
Szétszóródott
Szilánkok
Mandala formába rendeződve
Bevilágítják az eget,
Mint a tűzijáték.
Dicsőségük
Rövidke pillanata ez.

Egymástól 
Egyre távolabb...
Különválasztva...
Messze...
Elkülönülve...
Egyedül...

Végül
Többé már
Nem tudunk kisebbé válni.

Így fejlődtünk
Egy-egy 
Egyéni Tudattá.

Ezt nevezik
Az Angyalok 
Születésének.

Az Angyalok

Talán 
Már emlékszel
A szabad szárnyalásra
A Mennyeken keresztül.

Különválasztva, igen,
De határtalanul,
Még emlékszünk 
Isteni eredetünkre
A határtalan Egységre,
A Csillaglétre.

Mindent átjáró Szeretet
Áramlott keresztül rajtunk,
Ahogy Angyali testvéreinkkel
táncoltunk és játszottunk,
Ők is mind 
Az Egy Csillag
Töredékei.
Hogy is tudtuk volna nem szeretni őket,
Akik Egységünk
Tükrei voltak
Mindegyikünk ugyanannak a ragyogó
Kristálynak egy oldala
A ragyogó Egy Csillag sugara.


Ó, az Arany Napok
Játékai,
Lényegünket óriási 
Mennyei Lényekké egyesítettük,
Dalunk hullámai
Megtöltötték a csendes eget,
Boldognak táncoltunk
A sziporkázó csillagfényben.


És amikor összeolvasztottuk
A Szeretet gyengéd esszenciáját
A legigazabb Szerelemben egyesülve,
Fodrozódó áramlatokat keltettünk,
Megrázkódtattuk a csillagokat,
Az égi tengereken át 
Kibomló 
Új galaxisok születtek


Áttetsző Fénytestünk
A szivárvány színeiben szikrázott,
Mintha csillagporral lenne behintve,
Hiszen így is van:
Emlékezzetek, mi vagyunk a Csillag.


Immár volt szárnyunk,
Hatalmas, gyönyörű
Angyali szárnyak repítettek,
Erőfeszítés nélkül siklottunk
A végtelen éjen át.


Ó, régmúlt idők
Dicsfénye és szabadsága,
Oly örömteli és becses,
Most, hogy már tudjuk,
Min kell még keresztülmennünk.


Talán már
Emlékszel,
Akárcsak én.
Az emlékek elfeledett sóvárgással 
Töltenek el,
Száműzött könnycseppek
Ömlenek
Fáradt, evilági arcomon.


Merjek-e beszélni a Hívó jelről,
Amely sürgős szolgálatra szólít?
Közülünk sokan válaszoltak rá,
És alászálltak a Földre,


Kezdetben csak játék volt,
A Földön Angyalok alkottak szabadon,
Új paradicsomot hoztak létre.
Kibontott szárnyakkal jártak,
Hatalmasak voltak, és mennyei pompában tündököltek.
Csodálatos kalandnak gondolták a földi életet. 


Aztán, kedves testvéreim,
Megérkezett 
A Második Hívó jel.
Eljött a döntés ideje.


A legtöbb Angyal gyorsan távozott,
Visszatértek az Égi Birodalomba,
Azok azonban, akikhez most szólok,
Itt maradtak,
És a földi szolgálatot választották.


A feladat egyszerűnek tűnt:
ALAKÍTSD ÁT AZ ANYAGOT!
Olvaszd össze az Eget és a Földet!
Megosztottságból formálj Egységet!


Természetesen azt hittük,
Ez gyorsan és erőfeszítés nélkül
Teljesíthető.
De mindez persze még azelőtt volt,
Hogy megtapasztaltuk volna a megosztottság illúzióját,
És az elkülönülés érzését.


A Zuhanás


Igen, jól emlékszünk arra,
Milyen volt alászállni az anyagba,
Bár sokáig az idő fátyla 
Takarta előlünk ezt az emléket.


Legjobbjaink 
Készséggel jelentkeztek önként
A földi szolgálatra,
De halálos csapást kaptak,
Amely anyagba zárta őket,
És elfeledték, kik is valójában.


Ma is magukban hordják a zuhanás élményét.
Szörnyű megrázkódtatás, árulás, elhagyatottság,
Mélységes bánat, düh és bűntudat:
Emlékezetünkbe mélyen bevésve
Arra vár, hogy szabadon engedjék végre.


Elfeledtük, kedves testvéreim,
Hogy kik voltunk.
Elfeledtük szárnyainkat,
Elfeledtük Csillagunkat,
Elfeledtük Isteni Eredetünket,
Elfeledtük, hogy Angyalok vagyunk,
Elfeledtük határtalanságunkat,
Elfeledtük, hogy Egyek vagyunk.


Így ítéltük el számtalanszor magunkat,
Mérhetetlen bűnök
Súlyát vállalva,
Hiszen megfogadtuk,
Hogy soha, soha nem feledjük el
A Csillagot, amely mi vagyunk.


Azonban, legkedvesebb Angyali Testvéreim,
Kérlek, nézzetek magatokba, és meglátjátok,
Hogy ez is előre el volt rendelve.
A felejtés elengedhetetlen része volt
A háromdimenziós anyagi forma Átalakításának,
Amit vállaltunk.


Ezért ne ítéljétek meg magatokat szigorúan. 
Nem hibáztátok el a feladatot.
Értsétek meg, és bocsássatok meg magatoknak,
Hiszen szeretnetek kell magatokat, hogy meggyógyulhassatok, és hogy mások szerethessenek.


Mi, a Mennyei Birodalom lakói,
Akik Otthon maradtunk,
Az Egy Szív kebelén,
Mélységes hálával és szeretettel viseltetünk irántatok,
Becsüljük áldozatotokat és szolgálatotokat,
Megértjük indítékaitokat.




Az Arany Köldökzsinór


Az időtlen pillanat alatt,
Mely örökké tartott,
Az elválasztódás kezdetének jelenként,
Az Angyalok
Áramló Fénynyalábot
Bocsátanak ki magukból.
Önmaguk 
Pontos mását,
Lefelé, a Föld felé,
Arany Csillagsugarat,
Amely az anyag mélyébe hatol.
Így ereszkedtetek ilyen mélyre.


Egy parányi csillagmag,
Melyet az Arany Csillagsugár küldött,
Beágyazódott a Föld anyagába.
Ez a mag volt az a rész,
Amelynek oly messzire kellett ereszkednie.


Fenn a csillagos Mennyekben,
Egy hatalmas Arany Angyal figyelt.
Ez az Angyal valójában te vagy,
Csak régen elfeledted,
Hogy földi lényed
Csupán egy aprócska töredéke 
Határtalan Legfelsőbb Önvalódnak.


Amikor a csillagmagokat
Az Angyalok a Föld bolygóra vetették,
A szétszakítottság
És a megosztottság érzése lett úrrá rajtuk,
Noha valójában szétválás
Soha nem történt.


Az Arany Sugár, amely téged ide hozott,
Továbbra is megvan,
Egy Arany Köldökzsinór,
amely mindig összekapcsol
Téged Szoláris Arany Angyaloddal,
Amelyből születtél,
Ahová majd visszatérsz,
Aki valóban vagy.


Ez az Arany Köldökzsinór igazából
A ragyogó Arany Csillag egy sugara,
Igen, a Csillagé, amely mi vagyunk!
Látjátok, kedves testvéreim,
Bár sokáig azt hittük,
Távol vagyunk Otthonunktól,
Soha ne voltunk egyedül,
Soha ne voltunk elveszettek vagy elhagyatottak.
Az Egy ölelését soha el nem hagytuk.
Otthon vagyunk, itt és most.


Ez a hosszú Arany Köldökzsinór
Mindig összekapcsolt minket,
Kapocsként szolgált
Szellem és anyag,
Menny és Föld között.


Különböző megtestesüléseink végtelen körforgásán át
Ez az Arany Köldökzsinór érintetlen maradt,
Mindig összeköttetést biztosított földi önmagad
És Angyali Éned között,
Noha gyakran úgy érezted,
Hogy Arany Angyalod
Rajtad kívül való,elválasztva tőled,
Mint egy védőangyal.


Ez az Égi Védelmező irányított téged,
Védett és inspirált,
Beburkolt téged a mindent átjáró Szeretetbe,
Sokkal jobban megértett téged,
Mint ahogy te értetted magadat,
És el nem ítélt soha!




A Hívó Jel


Újra felhangzott a Hívó Jel,
Arra ösztönöz, hogy felemelkedjünk és felébredjünk,
Hogy lerázzuk magunkról az alvás szilánkjait,
És emlékezzünk arra, amit egyszer már tudtunk.


Az Angyalok, azok a ragyogó aranylények,
Akik oly türelmesen őrködnek fölöttünk,
Mióta a teremtés hajnalán az idő megszületett,
Zengő angyali dallal hívnak minket
Hogy befogadjuk és elismerjük Jelenlétüket,
És olvasszuk magunkba őket.
A tudatos megtestesülés Fényében.


  Ahhoz, hogy végigjárjuk 
A megosztottságból az Egységbe vezető utat,
És felkapaszkodjunk az Arany lépcsősoron,
Vissza, ahonnan jöttünk,
Le kell győznünk a megosztottságot,
Egyensúlyba kell hoznunk ellentétes pólusainkat,
Beolvasztva mindent az Egységbe.


Angyalod hív tehát,
Hogy lépje be fizikai testedbe,
Horgonyozd le magad egészen mélyen,
Hogy feladd lármás ki éned személyiségét.
Az ego, amely olyan jól szolgált téged,
Míg ehhez az ajtóhoz eljutottál,
Többé már nincs hasznodra.
Itt az idő, hogy vezetőd
Az Isteni Egység legyen.


Az örökké változó történelem
Viharaink során 
Még soha nem inkarnálódtak
A Földön Angyalok,
Akik az anyag mélyére horgonyozták volna magukat.


Most ez végre lehetővé vált,
hiszen elvégeztétek a rátok bízott feladatot,
Ó, ti drága szolgálói az Isteni Rendeltetésnek,
Átalakítottátok az anyagot,
Fölemeltétek a Fény frekvenciáinak
Mind magasabb oktávjaira.
Ezennel ráléptél 
A hazavezető útra.


Solara

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése