2011. október 29., szombat

A férfi sorsa a nő



Minél jobban áthatja a lelket az Istenhez való ragaszkodás gondolata és az ilyen irányú törekvés - ami nem máról holnapra, hanem hosszú idő alatt alakul ki az emberi lélekben - annál biztosabbak a megérzései és törekvései. Nem mondom én ezzel azt, hogy sohasem téved vagy tévedhet, mert hiszen tökéletes ember nincsen a Földön. A tökéletlenségnek bizonyos rétegét mindenki felveszi, még azok is, akik magasabb szférákból szállnak alá, akik küldetésben vannak, mert miután ennek a Földnek az atmoszférájába kebeleztetnek be, ehhez tévedések és bizonytalanságok vannak hozzákötve. Tehát minél többet tapasztalt, minél több jó következtetést vont le, minél erősebben hitt és bizakodott, és ebben a hitében és bizakodásában minél jobban erősítette magát a jóban, azaz a valóság világában, ahol minden a maga formájában mutatkozik. És minél jobban meggyőződött arról, hogy nagyon jó volt, hogy a hitén keresztül a jóhoz kapcsolódott: annál jobban megerősödik lelkében.  És mikor ismét a Földre jön, már magával hozza a jónak és igaznak bizonyos mennyiségét, amely benne már törvénnyé vált és az az élete folyamán az elveiben, megállapításaiban, törekvéseiben megnyilvánul. Az ilyen emberek már ebben az igazságban élnek, így gondolkoznak, ezt látják helyesnek, és ez tart törvényt bennük és felettük. 
Ezek az emberek - legyenek nők, vagy férfiak - azonnal felismerik és megérzik egymásban a jónak és igaznak a hasonlóságát; vonzódnak egymáshoz, csoportokba verődnek, barátságra lépnek egymással, sőt hogyha a munkájuk vagy vezeklésük úgy kívánja, előfordul,hogy házasságot kötnek egymással, és ilyenkor ha úgynevezett szerelemmel nem is, de nagy és mély szeretettel szeretik egymást. Ez az a tiszta és igaz szeretet, amelyet semmi sem tud megmásítani. És vajon mit szeretnek egymásban? A jót, az Istenit, az isteni Lélek kisugárzását, az isteni Léleknek az egyénen keresztül való megnyilatkozását. Mivel pedig a elfogadott elvek szerint veszi kezdetét egy-egy emberi lélek fejlődése és tisztulása vagy pedig süllyeséde: tehát az a mérvadó, hogy a szellem mit fogad el irányelvül. Mi ebből a következtetés? Az, hogy az emberiség is csak arra a fokozatra juthat el, amit igaznak és jónak lát, vagyis amit elfogadni képes. Az ember önmagából csak azt tudja felszínre hozni, teremteni, ami benne van. Azt mutathatja meg, azt pecsételi meg az életével, amit elfogadott, amire nézve a lelke nyitva áll- 
A férfi meg anői lélekfél addig, ameddig alacsony fokozaton áll, csak a maga durva, test szerint való megnyilatkozásában képes magát kifejezni, és bűnössége folytán az összekapcsolódást csak az érzéki vonzalomban tudja elképzelni és létrehozni. Mihelyt azonban ebből az alacsony állapotból kiemelkednek, már lélekben egy magasabb rendű érzésben, abban a szeretetben és egymás felé vonzódásban kell megtalálniuk önmaguk kifejezését, amely többé nem csak gyermekikben - mint ennek a kétféleségnek a testi-emberi kifejezésében -, hanem a léleknek kiegyenlítésében, közös munkában, új alkotásában jelöli meg a fejlődésük útját, amely munka egymáshoz köti őket. És mivel ebben a munkálkodásban, ebben az alkotásban a kettő egy, így mindketten részesülnek abból, amit az elfogadó fél a maga érzésén és a fejlődése által elért fokozatán keresztül szív magába a magasabb rendű igazságok világából, ahová fel tud emelkedni, ahol magát érzelmileg és értelmileg otthon érzi. Ebből következik, hogy bármely égitestnek, így a Földnek is, valamint a Földön élő nemzeteknek, fajoknak, csoportoknak fejlettségi fokozatát az mutatja meg, amilyen fokozaton annak a csoportnak a női lelkei állnak. Így, mivel azoknál a népeknél, ahol kezdetektől a nő, mint a bűnre való ingerlés, az érzékiség felé ösztönző eszköz áll a felfelé törekvő férfi képzeletében, ott a férfi a nőt megvetéssel sújtja, lenézi. magát úgyszólván távol tartja, mert tisztátalannak véli a nővel való kapcsolatot. A férfiléleknek ez az elgondolása és érzése az önmaga felett való ítélkezést jelenit, mivel az ember, aki a nőt a bűnre való csábítás és kísértés eszközének tekinti, tulajdonképpen önmagát látja benne. Hiszen, hogyha ő a nőt nem mint testet, hanem mint lelket tekintené és emelné fel, és a nő lelkén keresztül ő maga is megpróbálkoznék keresni, kutatni,  széttekinteni  a láthatatlan világban, akkor meglátná és megtalálná azokat az eszközöket, amelyekkel felemelkedhetnének azokból az állapotokból, amelyekben vesztegelni kénytelenek. Mert minél alacsonyabb a valamely világ, annál nagyobb tömegben vannak benne összesajtolva azok a szellemek, akiknek szükségük van az ütközésekre, a fájdalmakra, a tapasztalatokra, és annál nagyobb nyomást gyakorol a láthatatlan világból az szellemfluid a Földön élőkre. Annál nagyobb a testiség ingere, és bővebb a gyermekáldás, és annál nehezebb a nőknek és a férfiaknak együttélése, mert az érzéki ponton kell az életükért azt a bizonyos vámot lefizetniük, amit a Föld mindenkor meglévő természete tőlük megkíván. Ellenben minél magasabb rendű egy világ, s minél magasabb rendű elvekkel átitatott szellemcsoportok öltenek rajta testet, annál nehezebb a testöltés törvényébe bejutni, különösen annak, aki még nem egészen töltötte meg a lelkét azokkal a szükséges tudományokkal és törvényekkel, amelyekben próbát akar megélni és magát képezni. Ott az elfogadó elv az egységben a maga helyén áll, mint egy felfelé kinyújtott kéz. 
Tehát mind a férfinak, mind a nőnek be kell tölteni a maga rendeltetését, amely számára elő van írva. Azonban itt a földi világban - mivel az elfogadó mélyen alásüllyedt - magával rántotta azokat az erőket is, amelyek mint aktív ténykedő erők vannak hivatva formákat, eredményeket, vagyis testeket létrehozni. Mert minden gondolatnak, elgondolásnak teste van, alakja van, hogy az mással is közölhető legyen. De mivel az emberiség rosszat, a helytelent fogadta el, ami ebből származik, az tökéletlen, szenvedést okozó és csalódást eredményező alakulatot hozott létre. Mivel pedig a női természet ara van berendezve, hogy rajta áramoljék keresztül a fejlődésnek, az átalakulásnak a lelke, azért őbenne semmi sem annyira állandó, hogy rögzítve lehessen. A férfiban kell rögzítődnie, a férfinak kell azt a jót vagy rosszat, amit a nő energiáin keresztül elfogadott, kialakítania és feldolgoznia a világban. Ezért nem vonhatja ki, de nem is képes magát kivonni a férfi a nő befolyása áll; tudtán és akaratán kívül a fluidokon, a rokonszenven, a szereteten keresztül befolyásolja őt a nő lelke, és a nő lelkén keresztül az az elgondolás, az az irány, amit a nő követ, ami felé a nő kinyújtja a kezét, ami a nő lelkében mint vágy, mint gondolat, mint törekvés kialakult és megszületett.
A férfi érzi és tudja ezt, s ezért a jobbik énjében tisztának, igaznak, becsületesnek és jónak óhajtja látni az anyját, a feleségét, a testvérté, a leánygyermekét; tisztának és jónak óhajtja látni az őseit és az unokáit, de a benne lévő rossz, a benne kikristályosodott bukás folytán pusztítja a másik nemet, rombolja a nő lelkében az igaz és jó kialakított reformját. Mert egyik odalról a gőg és a büszkeség arra indítja, hogy elnyomja, megsemmisítse, büntesse a nőt, másfelől pedig az önzés és érzékiség folytán annak az elnyomott és büntetésre szánt női elvnek a bukásából származó, a testének kedvező előnyöket igyekszik megszerezni magának. Így kizsákmányolja testileg és lelkileg; uralkodik, azaz uralkodni akar felette, irányítani akarja, parancsolni neki, és semmiben sem akarja megengedni, hogy az alárendelt nő föléje kerekedjék. Süllyedt állapotában az előnyöket mind a szerelmi, mind az anyagi téren igyekszik magának megszerezni, és ezzel szemben elnyomással, zsarnoksággal, megvetéssel és lenézéssel fizet a nőnek. Kétféle   nőt akar ismerni: az egyiket, akikben az utódait a nemzedékeit tovább akarja vinni, akit magához emel, és a másikat, akit elnyom. Mivel azonban ez nagy igazságtalanság és tökéletlenség, ez megbosszulja magát, és az elnyomott nők ravaszsággal, kétszínűséggel és hamissággal felelnek, és kilopja a férfi lelkéből a hitet, a reményt és a meggyőződést. S mivel a nő süllyedt volta meggátolja férfit abban, hogy felfelé tekintsen, tehát lefelé gravitál, és az alsóbb rétegekben alsóbbrendű vágyakkal és törekvésekkel, anyagiassággal és felületességgel töltődik meg a lelke, az élete. 
Ennek következtében a férfinak szükségképpen csalódnia kell, mert az így megromlott ítélőképességével nem lélek szerint választja meg a feleségét, a társát, az eszményképét, s azután sem tartja magát tisztán az alsóbbrendű elfogadó erőktől, s így a házasságban, kapcsolatba is magával hurcolja azokat az energiákat, amelyeket korábban összeszedett. Ekképp maga körül olyan energiákat teremt, amelyekhez lelkileg nem képes kapcsolódni, mert azok nem elégíti ki őt, vagy ha mégis kapcsolódik, akkor az ő magasabb rendű és nemesebb törekvéseinek az esetek túlnyomó százalékában inkább csalódás lesz a sorsuk, ahelyett, hogy azok valami jót eredményeznének számára. Ennek következtében hite, a bizakodása elvész, és szellemi világban nagyon sokszor elhagyatva kénytelen a szellemi életét leélni, reménység és élehetőségek nélkül arra, hogy feljebb emelkedhessék. Ilyen esetekben nagyon sokszor a leánygyermek veszi kezébe az apának vagy  a nagyapának az ügyét, és vezeti ki őt azokból a tévelygésekből, amelyekbe földi élete folytán jutott. Máskor a feleség; de csak akkor, ha sokkal magasabb rendű fogalmai, elgondolásai és törekvései voltak; és azok töltötték be a lelkét, úgy hogy benne a megbocsátás és a szeretet érzése nagyobb annál a szerelmi érzésnél, amely őket annak idején egymással összekötötte. 
Hiába emeli fel a fejét a férfi, hiába érzi magát nagyobbnak, bölcsebbnek, tökéletesebbenk: azért nem több, nem nagyobb, nem tökéletesebb, mint a hozzá kapcsolt nő, mert az a nő az ő kiegészítő része, és legtöbbnyire az a nő mutatja meg a férfi tulajdonképpeni fokozatát, akivel érzelmi közösségben, házasságban él. Az van mellette, annak a vágyai, törekvései inspirálják az ő vágyait és törekvéseit testileg és lelkileg - akaratán kívül is - annak a nőnek az elgondolásai - bármennyire akarnak is tőlük szabadulni,  bármennyire lenézi is azokat -, belenyúlnak az ő lelkének elgondolásai közé, helyet kérnek maguknak és megteremtik a jelent, a jelenből pedig megteremtik a jövőt. Így tehát érdeke a férfi léleknek, hogy a hozzá szorosan kapcsolt másik  fél, a nő, feljebb emelkedhessék, oda, arra a magaslatra, ahová őt a férfi elképzelése megálmodta. Kell, hogy a nő tiszta, istenfélő, vágyódó lelke abból a magasabb világból táplálkozva hozhassa le magának a mindennapi életbe azokat a megoldásokat, amelyekkel az élet útjain lépésről lépésre együtt haladhat a férfival. S hogyha a női lélek az Istennel összekapcsolódva a maga egyszerűségében és csendességében fel tudja fogni lelkében azokat az igazságokat, amelyek az élet mindennapi problémáinak megoldására valók, amelyek az életet békésebbé és szebbé teszik, akkor az életével máris nagyot, szépet és igazat művelt. A férfi lelkét is csendességre, istenfélelemre és bizonyos lágyságra készíti elő. Az ilyen női lelket a férfinak nemcsak megtűrnie, nemcsak az élet kiegészítő részének kell tekintenie, mint szükségességet, amelyet az élet parancsolt reá, hanem mint Isten nagy ajándékát. Hiszen nem mindenki élet duáljával, de mindenki dolgozhat a duáljáért a szerelem törvényében, mert hiszen a tökéletlen duálfelek hiába is találkoznának, a találkozásból csak rombolás és szétesés származik. 
Az a férfi, aki az asszonyt, a feleségét, párját a maga kiegészítő részének, az ő lélek szerinti felének tartja, s azzal a szeretettel és megértéssel kezeli, mint a tulajdon énjének részét, sokszorta gyorsabban halad előre a hitben, a szeretetben, a bölcsességben és a lelki megvilágosodásban, mintha tudományokkal és az aszkézissel kínozza magát, s ha éjt nappallá téve dolgozik azért, hogy kiemelkedhessék a Föld légköréből. 
Az a férfi, aki a nővel szemben félreteszi az önmagát fölöttébb értékelő gőgöt, s a nőhöz, aki  őt szereti, szeretettel, megértéssel, elnézéssel, sőt a hibáit megbocsátó bizalommal közeledik, a nő lelkében megelégedettséget tud létrehozni. Az ilyen bizalommal eltöltött életnek nemcsak az emlékét viszi magával, hanem annak a másik léleknek a megelégedettségét is, s így egymás  lelkére új fényt vetnek, új erőket sugároznak, amelyek addig hiányoztak belőlük. Ebben a lelki kiegyenlítettségben a férfi sokkal inkább egyéniséggé válik, sokkal inkább be tudja tölteni azt a hivatást, amit a gondviselés rábízott, azt, hogy a világnak és  a világ állapotainak formálásában tevékenyebb és hatékonyabban részt tud venni, mert nem befolyásolják őt féloldalú fejletlenségei. Több békességet, nyugodtságot érez hoz magával. Ekkor válik igazi férfivá, aki önuralommal és bölcsességgel rendelkezik: most már önmagában egy én (egyén), mert már nagymértékben benne vannak a kétféle nem magasabb rendű erői. Csak ezekből lehetnek azok a nagy, missziós szellemek, akik valami nagy dolognak a véghezvitelére küldetnek, akik valami nagy dolgot adatnak és adnak a világnak.  Az ilyen férfi magasabb rendű egyéniség, mint az a nő minden ragyogásával együtt, aki mint kísérő követi őt. Ez a férfi már nem reagál az ilyen kísértésre. Megbecsüli és értékeli mindazt a szellemi jót és szépet, ami a női lelken keresztül is mint hatóerő a világba jut. Mivel kiegyenlített érzelmi energiákkal rendelkezik, a szellemvilágban is a nagy, szép és igazi eszményi munkának élhet, 
És bizonyos munkák elvégzése és bizonyos igazságok megszerzése után el is következik az idő, amikor csakugyan ott áll előtte a megálmodott álomkép.

Névtelen Szellem útmutatása Eszter médium útján, 1942. Budapest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése