2011. július 24., vasárnap

Maják - Az Idő Harmóniája



A maya időszámításon alapuló Dreamspell kalendárium

A természeti népek szentként tisztelik és szeretik a Földet, és hiszik, hogy az emberek, növények, állatok, a víz, a föld, az ég az élet ugyanazon megszakíthatatlan körforgásnak részei.
A nyugati civilizáció sokáig úgy tekintett a törzsi kultuszokra, mint babonák és naiv hiedelmekre veszedelmes keveredésére a mágiával és a kegyetlen áldozati szertartásokkal.
Voltak idők, amikor a keresztények azon vitatkoztak, vajon emberek közé lehet-e számítani az afrikaiakat, vagy az indiánokat, s az ilyen hozzáállás a törzsi kultuszok időnkénti tűzzel-vassal történő irtásához vezetett. Erre a sorsa jutott a kelták és az ősmagyarok hitvilága is.
Csak az utóbbi száz év alaposabb kutatásai bizonyították be, hogy az animista vallások követői gyakran mélyebb és igazibb vallási érzülettel rendelkeznek, mint sok civilizált keresztény. A természet ölén élő népek sokkal érzékenyebben reagálnak a természet titokzatosnak vélt erői megnyilvánulásaira, sokkal alázatosabban érzik, hogy nincsenek egyedül ezen a világon.
A modernizáció azonban egyre inkább elidegenítette az embereket a Természettől, az Élet tiszteletétől, és lassan az emberiség elérte azt a korszakot, amikor a magány érzése, a félelem és elidegenedés bevésődött a sejtjeibe. Mindennel elveszítettük a kapcsolatot, ami valaha fontos volt. Gyökeresen megváltozott az emberek Időről alkotott felfogása is.
A természeti népek az Idő fogalmát is egészen másképpen értelmezték, mint korunk embere. Az időt nem lineárisnak, hanem ciklikus folyamatnak tekintették, és a különböző ciklikus változásokhoz igazították az életüket, értve ez alatt a gazdaság működtetését éppen úgy, mint a különböző ünnepeket, törzsi /társadalmi rítusokat.
Az ősi kultúrák tanulmányozása során sokszor bizonyítást nyert, hogy elődeink mennyire pontosan megfigyelték a bolygók, a Nap és a Hold mozgását, és néha ma is elcsodálkozunk azon, hogyan tudtak olyan pontos feljegyzéseket készíteni a mai modern eszközök nélkül.
Az Idő nem lineáris. Az Időről való gondolkodás arra tanított minket, hogy csak halad előre, egyik ponttól a másikig. Úgy gondolom, hogy sokkal pontosabb, ha az Időre, mint spirálra, mint ciklusokra gondolunk. Az ősi időben, a mi Föld Anyánk ősi és minden életformája harmóniában és tiszteletben élt. Lehetséges meggyógyítani a Földet és visszaállítani az ősi állapotát, ha egyesítjük az Ősi Időket a jelennel. Ezt megvalósítva, először is fel kell szabadítani magunkat a lineáris Idő hitének korlátjától.
Mi alkotjuk meg a saját valóságunkat. Bármely okból vagy célból, de az emberiség öntudat-tömege magáévá tette a lineáris időt és egy nagyon korlátozott valóság kialakítását. Amint egyikünk kiemelkedik az öntudat-tömegből, segít változni az egésznek, mert minden egyéni cselekedet, gondolat, érzés visszahat az emberiség kollektív tudatára.
A jelenleg használatos Gergely naptár 12 változó beosztású hónapból áll és nincs látható kapcsolata egyetlen természetesen előforduló ciklussal sem. Ezzel elszakítják azokat, akik használják, a Természettel való kapcsolatuktól. Sajnálatos módon az emberek nagy többsége a Földön ma nagyon szorosan kötődik ehhez a naptárhoz. Minden törvény és pénzügyi tranzakció ehhez a naptárhoz kötődik.
Ha sikerülne a Gergely naptár idegen, erőszakos időrendszeréből kilépni, és visszatérni a Természetes Idő rezgésébe, ez nem csak individuális szabadságot hozna az emberiség számára, hanem segítene az emlékezésben, a Természethez és a Nőiség tiszteletéhez való visszatéréshez. Segítene visszatalálni a Létezés harmóniájához.
Hogyan lehetséges mindez?
Néhány ősi kultúra, mint az ősmagyarok, kelták, mayák a 13 hónapos holdévet alkalmazták.
Ez azt jelenti, hogy a naptár 13 egyenként 28 napos hónapot tartalmazott.
- ... egy év alatt a hold pontosan 13-szor kerüli meg a földet 
- ... a használatban lévő globális, sztenderd kalendár/naptár szerint egy hónap NEM felel meg egyetlen természetes ciklusnak sem?
- ... a "kalendár" kifejezés egy Latin/Római eredetű szóból a "Calends"-ből fakad, melyet a havonta fizetendő adósságok és számlák nyilvántartására használt könyvelésre értettek?
- ... az idő nem pénz, az idő művészet és kreativitás 
- ... szeptember "hetet" jelent (a számszerű hét értelmében), s mégis a kilencedik hónap?
- (hasonló ez az októberrel (eredeti értelme szerint nyolcadik) és a novemberrel is (kilencedik))
- ... márciust Mars-ról a római had-istenről nevezték el
- ... július és augusztus Júliusz és Augusztus császárokról kapták nevüket
- Ha egy házat építenél, akkor valószínűleg egyenlő mértékegységekből álló mértékeket használnál, ugye?
- A jelenlegi kalendár egyenlőtlen mértékegységeket használ: 
- egy hónap tartamában 31 nap után 28 vagy 29 nap tartam következik, majd 31 nap, 30 nap és így tovább.
A 13 hónapos naptár hónapjai mindig pontosan 28 naposak.

Ezt a típusú naptárt - a 13 hónapos 28-napos naptárt - aktívan támogatta a Nemzetközi Kereskedelmi és Iparkamara 1931-ben. A naptár változását támogatta - többek között Mahatma Gandhi volt indiai államfő is.
A 28-napos hónap egyszerűsíti a könyvelést és azt jelenti, hogy adott nap mindig a hét ugyanazon napjára esik, minden évben ugyanúgy.
A Holdnaptárat azért hívják így, mert a 28-napos női cikluson alapszik, és egyben a hold átlagos kerülési időtartamának is megfelel.
Szinodikus ciklusnak hívják az újholdtól újholdig tartó 29.5 napos időtartamot. Mégis, a sziderikus holdciklus - mely azt méri, hogy a hold mikor jelenik meg újra ugyanazon a ponton az égen - időtartama 27.1 nap. Ezért átlagosan 28 nap a holdciklus időtartama.
A 13 Hónapos Holdnaptár használata konkrét lépés a félelemből a szeretetbe, a káoszból a harmóniába, a háborúból a békébe. Az idők végezete a régi, erőszakot és megosztottságot erősítő kor végét jelenti.
Attól függetlenül, hogy az emberek tudomást vesznek róla vagy sem, a föld egy év alatt kerüli meg a napot, s ezzel leírja a nap körül a napgyűrűje pályáját. A 13 hónapos, egyenként 28 napos holdnaptár egyéni használatával ez a napgyűrű válik tudatossá. S ezért, amint ezt a az egyszerű váltást meglépjük, és a tizenhárom hónapos holdnaptárat használjuk életünkben, így ezzel egy év alatt a keringő föld nap körüli ritmusával megfelelően egybeáll a tudatunk. Ez fokozott figyelmességet és tudatosságot jelent mindannyiunk számára, olyan emberi minőségeket, amelyeket eddig korábban nem is tapasztalhattunk. A zidő valódi megértése tudatunk kiteljesedéséhez vezet.

A Tizenhárom Hónapos Holdnaptár univerzálisan tükrözi a tökéletes harmóniát, mely megjelent szinte minden emberi kultúrában - a Táltosoknál, a Druidáknál, Egyiptom papjainál, Kína kultúrájában, az inkáknál, s a majáknál, hogy csak néhányat említsünk.
A 13 Hónapos/28-napos Holdnaptár mentsvár a Földanyának, mert kozmikus törvények szerint alakítja azt a ritmust, mely megfelel a napi frekvenciáknak. Ezekhez a napi frekvenciákhoz igazodva erősödik tudatosságunk - ez, egy választható evolúciós út.
Az Álomvarázs Naptár a "Dreamspell", egy hétköznapi spirituális eszköz, amit José Argüelles több évtizeden át tartó kutató munkájának köszönhetünk.. A Maya naptárral van szoros kapcsolatban - ámbár a két naptár nem azonos. A legfontosabb hasonlóság a két naptár között a természetben előforduló energia-ciklusok felismerése. Ezek az energia-ciklusok jól ismertek az ősi Mayák előtt és az idő természetével kapcsolatos bölcsességük többségét tartalmazza a naptárjuk. Az ősi Mayák értették az idő ciklusokon keresztüli létezését. Tanulmányozták és feltérképezték a Föld Anya, a Hold, a Nap, a Fiastyúk, a Galaxis és az Univerzum ciklusait. E ciklusokról Ők tanítottak a legtöbbet nekünk.

DREAMSPELL

Pacal Votan egy ősi maya király, aki i.sz. 631-től 683-ig inkarnálódott a Földön. Ő alapította Palenque-t, a maya várost Mexikóban. Pacal sírboltja> Palenque-ben, a Felajánlások Templomában található. Pacal Votan hagyatéka a Telektonon prófécia, amelynek jelentését José Argüellesnek sikerült megfejtenie. Munkásságának eredménye a Dreamspell létrehozása, és a Maya Faktor című könyve, amely a '80-as években jelent meg, se sajnos a ma napig sem készült belőle magyar nyelvű fordítás.

A maya időszámítás ciklusai

A maya tudomány szerint, minden egyes nap, egy energiahatás, amely a Napból érkezik el hozzánk. Ez egy 20 napos szoláris ciklus, melyet 20 KIN, vagy törzs jellemez. A KIN-ek jelképek, minden egyes KIN, minden egyes nap egyedi energetikai mintával rendelkezik. A KIN-nek ősi maya jelképek.
A Dreamspell Calendar 20 törzse (szoláris ciklusa)
1. Sárkány 2. Szél 3. Éjszaka 4. Mag 5. Kígyó 6. Világösszekötő
7. Kéz 8. Csillag 9. Hold 10. Kutya 11. Majom 12. Ember 13. Égenjáró
14. Varázsló 15. Sas 16. Harcos 17. Föld 18. Tükör 19. Vihar 20. Nap
Minden KIN különböző tulajdonságokat foglal magába. PL.: 1 IMIX - VÖRÖS SÁRKÁNY a teremtés ereje, kezdeményező erő, szülés, születés, elsődleges mozgató energia, de idetartoznak például az anyával kapcsolatos problémák, az uralkodás, stb.
A sárkány napok kiváló alkalmat adnak tervek elindításához, jó alkalom ez a döntéshozatalra, a táplálásra, fizikai és szellemi értelemben is. A bizalom területein élhetünk át próbákat.
Ezek a sugárzó szoláris energiák a születési inkarnálódás alkalmával elsősorban tartalmi minőséget szolgáltatnak.
A következő mindennapi hatás - a 13 napos Galaktikus Energia Ciklus.
1.mágneses; 2. lunáris; 3. elektromos; 4. önlétező; 5. felhang;
6. ritmikus; 7. rezonáló; 8. galaktikus; 9. szoláris; 10. planetáris;
11. spektrális; 12. kristály; 13. kozmikus.
Ezek a ciklusok első sorban a dinamikus erőt képviselik. Az ábrán a maya számok láthatók, a pont az 1, a vonal az 5, és egyszerűen, csak össze kell adni őket, hogy megkapjuk a számokat.
A következő ránk ható energia a 4 napos Föld Energia Ciklus. Így tehát minden napnak van egy színe is. Minden egyes KIN állandó színnel rendelkezik pl. Vörös Sárkány, Kék Vihar,stb.
VÖRÖS - a dolgok kezdete, lendülete
FEHÉR - ami a vörösben elkezdődött, itt a növekedés fázisában van
KÉK - bekövetkezik az átalakulás, transzformáció
SÁRGA - befejezés, lezárás,a teljes beérés
Mindannyian rendelkezünk egy GALAKTIKUS SZIGNATÚRÁVAL, amely a születésnapunk energetikai konstrukciója. Megmutatja, hogy milyen energia hullámban inkarnálódtunk, milyen helyet foglalunk el ebben a hullámban, mi a vezető energiánk ebben az inkarnációban, melyeik energia családnak vagyunk a tagja, milyen az un. kapcsolathálónk, melyik az a KIN, amely a miénkkel analóg, vagy ellentétes, ki az okkult partnerünk,vagy belső kincsünk, amely segít emlékezni - mindig valami olyat képvisel, amely az életünkben kibontakozásra vár.

A Lunáris Ciklus 28 napos 13 Hold hónapból álló ciklusa

Ez az energia a Holdból érkezik hozzánk. Egy év 13 Hold-hónapból áll, és minden hónap 28 napból áll A hónapok száma - 13 - szorozva a napok számával - 28 - az összesen 364 nap. A Föld viszont 365 nap alatt kerüli meg a Napot, ezért minden év tartalmaz egy extra, vagy Időn Kívüli Napot.
A Dreamspell időszámítása szerint az év utolsó napja mindig július 24, az új év első napja pedig mindig július 26. Az Időn Kívüli Nap minden évben július 25.
Az új év kezdete mindig ugyan ahhoz a kozmikus eseményhez kapcsolódik. Ez az esemény pedig minden évben A Szíriusz csillagának és a mi Napunknak az együttállása a hajnali égbolton.
Az Időn Kívüli Nap mára a béke jelképes ünnepévé vált. Ünnep, amit meditációval kezdünk, átgondoljuk az elmúlt év eseményeit, az élethelyzeteinket, azt az utat, amit bejártunk az elmúlt egy év alatt. Értékelünk, megfogalmazzuk mindazt, ami változásra vár, és örülve az új lehetőségeknek, az új évnek, folytatjuk a napot alkotással, kreatív folyamatokkal, zenével, tánccal, énekkel. 15 éve újra él ez a nagyon szép hagyomány immár világszerte.

A 260 napos Tzolk'in ciklus

a 20 napos szoláris ciklus és a 13 napos galaktikus ciklus kölcsönhatása. A Tzolk'in ciklus megértése, a szoláris energia és a galaktikus energia gondolatának kombinálása és kölcsönhatása egymással. Ha összeszorozzuk a 20-at és a 13-at, 260-at kapunk. 260 kombinációja van a szoláris és a galaktikus energiáknak.
A 20 napos szoláris ciklust a baloldali oszlop reprezentálja. A szoláris ciklus a Sárkánnyal kezdődik fent és a Nappal végződik lent. A 13 oszlop mindegyike egy 20 napos ciklust reprezentál. A 260 négyzet mindegyikében van egy sorszám, amelyik reprezentálja a 13 napos galaktikus ciklus számát 1-től 13-ig. Ha megnézzük az első oszlopot fentről lefelé, akkor a számok eggyel kezdődnek és növekednek 13-ig. Aztán a számok újra kezdődnek.
A 20 napos szoláris ciklust a baloldali oszlop reprezentálja. A szoláris ciklus a Sárkánnyal kezdődik fent és a Nappal végződik lent. A 13 oszlop mindegyike egy 20 napos ciklust reprezentál. A 260 négyzet mindegyikében van egy sorszám, amelyik reprezentálja a 13 napos galaktikus ciklus számát 1-től 13-ig. Ha megnézzük az első oszlopot fentről lefelé, akkor a számok eggyel kezdődnek és növekednek 13-ig. Aztán a számok újra kezdődnek.

Galaktikus Aktiváló Portál Napok

A Tzolk'in ábrán felfedezhető fekete háttérrel, fehér szám. Ezek a négyzetek felelnek meg a Galaktikus Aktiváló Portál napok elnevezésének. Mint ahogy az ősi mayák tanulmányozták a Föld energia ciklusait, néhány napon megfigyelték, hogy ezek nyitottak, ablakok, vagy portálok, amelyeken az energiák a dimenziók között áramolnak.
Mag Napok
A Mag napok megfelelnek annak a 20 napos szoláris ciklusnak, amelyik a Tzolk'in ciklus közepén található. Ez az időtartam a 121-től a 140-ik Kin napig tart. Ez a periódus is úgy tekinthető, mint egy portál, de különbözik a galaktikus aktiváló portáloktól. A Mag napok alatt a létezésünk magja munkálódik és emelkedik. A maya energiák a Maya csillagból, a Fiastyúk csillagkép 3. csillagából, dolgoznak velünk, mint egyénekkel, ahogy segédkeznek nekünk, úgy segítenek a Föld Anyának is.

A Haab, a 365 napos ciklus.
A Haab a maya naptár második szintje. Ez 365 nap hosszú és megfelel a Föld Nap körüli keringésének. Ez 18 db 20 napos hónapnak, és egy db 5 napos hónapnak felel meg. Minden hónap maya neve megfelel a 20 szoláris ciklus egyikének. Megjegyzendő, hogy a 20 napos szoláris ciklus nem szükségszerűen indul a ciklus elején. A Szoláris ciklus azon napja található az elején, ahol a tavaszi napéjegyenlőség van.

26000 éves Nagy Ciklus
A maják pontosan ismerték a mi naprendszerünk és a Fiastyúk csillagkép - más néven Plejádok között fenálló szoros kapcsolatot. A Fiastyúkot, mint 7 csillagot látjuk az égbolton, valójában azonban 8 csillagból épül fel, és a 8. csillag a mi Napunk. A teljes csillagkép, beleértve a mi naprendszerünket, egy óriási spirált formál a Tejút galaxisban. A Plejádok központi napja az Alcyone csillaga, a mi napunknak 26000 év szükséges az Alcyone körüli utazáshoz. Ez a maják nagy ciklusa.
Itt található egy nagy fényöv, az un. Foton öv, amely Alcyonon keresztül kiterjed a galaktikus spirálba. Alcyone mindig a foton övben tartózkodik.
A Nap 2000 év alatt halad át a Foton övön, majd belép a galaktikus éjszakába ahol 11000 évet tölt, újra belép a fénybe ahol 2000 évet tölt, majd 11000 év galaktikus éjszaka következik.
2012 téli napfordulójáig, amikor a Föld teljes keringési pályája a Foton övben lesz, véget ér a galaktikus éjszaka, és egyben véget ér a 26000 éves Nagy Ciklus, és ez a vége a maja időszámításnak.
Ekkor azonban egy nagyon érdekes együttállás lesz a Plejádok csillagképben - a mi Napunk és Maya csillaga teljesen szinkronizált lesz, ami nagy események bekövetkeztére enged utalni, többek között arra, hogy az Ősi Bölcsesség, a Tudás visszatér a Földre, felértékelődik a női jelleg - a természet, a Föld, a test, visszatér a gondolkodás intuitív, sámáni hagyománya.
Az, hogy az ősi bölcsesség visszatér a Földre, nem azt jelenti, hogy a több ezer éve letűnt korokat kell életre keltenünk, hanem azt, hogy alázattal átemeljük ezekből a korokból mindazt, ami itt és most a ma emberének további fejlődését segíti.
John Major Jenkins maya kutató a 2012 - A maya világteremtés c. könyvében így ír: " 2012. a kozmikus középpontra nyitott kapu, bizonyos értelemben a kozmikus forrás megérkezése a helyi téridőbe, vagy más szóval a megújulás a központi tűzbe való visszatérés által."
Már csupán egy naptárváltás megvalósítása az emberiség egyesülését és szinkronizációját segítené elő. A rendszer lényege, hogy az emberiség magát egy harmonikus időegységhez szinkronizálja - a mai kiszámíthatatlan mérték helyett - s ezzel az egyéni tudat is harmonikus jellegű meglátásokra válik hajlamossá.
Az itt leírt rövid ismertető, figyelemfelkeltés kívánt lenni. Aki nyitott a témára a következő oldalakon talál bővebb információt:
www.rinri.hu /nagyon átfogó, információban gazdag magyar nyelvű oldal /
www.tortuga.com
www.13moon.com
www.lawoftime.org /angol nyelvű oldalak /  

Forrás: Havasi Mia - fenytemplom.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése